Utolsó kommentek

2010.06.02. 16:39 éhes vagyok

Blogindító torta

Címkék: torta csoki mascarpone

Nos, közkívánatra álljon itt a torta receptje, ami tulajdonképpen akár bloginítónak is tekinthető.

Hozzávalók:

1 db kakaós piskóta

500 g mascarpone
4 dl (hab)tejszín
2 tasak habfixáló
100 g tejcsoki
100 g étcsoki
150 g fehér csoki (a csokoládék aránya persze szín- és kakaótartalom tekintetében változtatható, ízlés szerint)
A csokoládét megolvasztottam vízgőz fölött (külön a fehéret és a barnákat), majd hozzá kevertem a mascarponét (egy harmada ment a fehérhez, a maradék a barnákhoz), ezt úgy, hogy a tál még egy darabig  (kb. a mascarpone feléig) a vízgőz fölött maradt, és apránként tettem hozzá…
Amikor jól elkeveredett, szép selymes, ment a hidegre, betakarva (egy éjszaka az erkélyen, sajna most sincs olyan meleg, hogy ezt ne lehetne eljátszani, csak a víztől kell elzárni…) ilyenkor már nagyon finom, praktikus azonban hagyni a tortába is :)! Másnap a tejszínt habfixálóval felverte Csiga (így könnyű, mi?), és ezt, megint apránként hozzákevertem a kihűlt-megdermedt (és eleinte nehezen keverhető, erős kanál pl. fakanál kell hozzá) mascarponés csokihoz.
Ezt töltöttem a piskótába, úgy, hogy csíkos legyen. A barna csokikrém egy részével körbekentem kívülről is, a tetejére pedig sajtot fehér csokit reszeltem.

Fogyasztás után a receptet e-mailben körbeküldtem, és felvetettem, hogy nem indítunk-e mi is blogot? DE! Én örülök, hogy megtettük.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkanyfu.blog.hu/api/trackback/id/tr442051183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiskanál 2010.06.03. 16:10:10

Éljen! Ezen túl nem kell kutakodnom a levelek között, hogy hol is vannak az egyes receptek. Főleg ez. Még nem tudom mikor, de megcsinálom!
süti beállítások módosítása